Vadászat a Sarki fényre (aurora borealis) Izlandon
Izland az egyik legjobb hely a híres sarki fény megfigyelésére. Ezért indultam sarki fény-re vadászni Izland különleges vidékeire. A választás Hellára esett, mivel elhelyezkedése ideális, szinte teljes területe nem is lehetne északabbra, közvetlenül az északi sarkkör alatt. Emlékszem, hogy a tervet gondosan megterveztem. Van néhány tipp, amit érdemes szem előtt tartani, hogy az utazás ne okozzon teljes csalódást. Talán a két legfontosabb a hely és a dátum.
Fontos tudni, hogy az a lehetőség, hogy nem látjuk a sarki fényt, valós. A csodálatos jelenség az év bármely szakában előfordulhat. Ez a többé-kevésbé a naprészecskék érkezésétől és a Föld mágneses mezejének vonzásától függ. A látványos fények azonban éjszaka a legjobbak. Mivel Izlandon az év második felében tél van és hosszúak az éjszakák, így érdemes ebben az időszakban útra kelni!
Úgy döntöttem, hogy februárban elkezdem az utazgatást, méghozzá a legjobb módon: az északi fényt üldözve az izlandi Hellában. Ha a tél közepén csinálom, az növeli az esélyeimet. Az Aranykör túra egy hétig tartott, de ezek a fények eléggé megfoghatatlanok. Ezért a helyi vezető folyamatosan ellenőrizte az előrejelzést, hogy van-e elég naptevékenység a célunk eléréséhez.
Hogyan fogjuk megvalósítani az álmunkat? Kockáztatnunk kellett, hogy végre meglássuk azokat a táncoló fényeket a horizonton, amelyekről annyit hallottam. Ezért esett a választás Hella városára, egy eldugott, szinte a semmi közepén fekvő úti városkára.
Az idegenvezetőnek volt egy applikációja, amelyet természetesen mi is leltöltöttünk az okostelefonunkra. Ezek a fények meteorológiai jelenségek, ezért megkaptuk az előrejelzésüket, amely nagyon változékony. A naptevékenység észlelése a kulcs. Rövid távon ez az északi fény intenzitásával függ össze. Az alkalmazás egy mutatót, a Kp-t jelenti, amely a geomágneses viharokat méri. 0-tól 9-ig, 2-től valamennyire lehet, de 5-től kezdve már nagyot tud szólni a műsor. Nem kell azonban elkeseredni, mert az index változása olyan gyors, hogy az utazók bármikor bátran indulhatnak északi fényre vadászni.
A szálloda, amelyet Reykjavíktól 95 km-re, vidéken választottunk, hangulatos volt, kevés szobával. Egy eldugott, de gyönyörű területen, egy folyó mellett található, és különleges hely volt az északi fény megfigyelésére. Mint kiderült, arról volt híres, hogy a lazachalászok egyik kedvenc szálláshelye volt. Szerencsés voltam, hogy vacsora után, a szállodától mindössze néhány méterre élvezhettem a felejthetetlen tájat. Nem mi voltunk az egyetlenek. Egy modern fényképezőgépekkel felszerelt koreai turistacsoport a szálloda egyik végében állította fel az állványaikat, mi pedig a másik végében, a lehető legtávolabb a mesterséges fénytől. Mondanom sem kell, hogy amit a tiszta égbolton láttunk, rendkívüli volt.
Egy tiszta fénygyűrű, mint egy tejút, szelte át a horizontot egyik oldalról a másikra, majdnem úgy, mint egy szivárvány. A kamera különös módon több színt rögzített, mint a szemünk. Az ezüstszürke felhő tetszés szerint feszült és tágult. A fények úgy mozogtak, mintha táncra perdültek volna, és felkiáltások hallatszottak az éjszaka csendjében. A kabát elengedhetetlen volt, mivel több mint egy órán keresztül élveztük a műsort. És az állványos fényképezőgép volt a szövetségesünk, hogy a legjobb képeket készítsük el, amelyeket emlékül magunkkal vihetünk erről a csodálatos panorámáról. A fényképezőgépnek mozdulatlanul kell maradnia, és a felvételi módnak hosszú expozíciónak kell lennie. A fényeket nem lehet okostelefonnal rögzíteni. A lehető legszélesebbre kell nyitni a szöget, hogy a fényt elkapja.
Egy bizonyos ponton, amikor az első könnyek, és nem csak a hidegtől, megjelentek a szemünkben, félretettük az állványt. Egy régóta dédelgetett álmunkat teljesítettük. A természet csodájának lehettünk tanúi, valami szokatlan, a megszokottól teljesen eltérő és gyönyörű, nagyon szép dolognak. A következő este a reykjavíki szállodában újabb adag csodát kaptunk. Ott táncoltak hullámzóan, fel-le. Nem tudtunk fényképezni, mert a műsor a város közepén zajlott. Lehetetlen volt másképp megörökíteni őket, mint az érzékszerveinkkel…
